Ha a második világháborúra gondolunk, többnyire bombázott városok, megszállások és kemény harcok képei jutnak eszünkbe. Lisszabon azonban egészen más történetet mesél. António de Oliveira Salazar diktatúrája alatt Portugália semleges maradt, és ez a semlegesség különleges helyzetbe hozta a fővárost: egy várost, ahol nem hullottak bombák, mégis tele volt menekültekkel, diplomatákkal, kémekkel és reménnyel. Lisszabon életmentő kapuvá vált sokak számára, az intrikák és a titkos információcserék központjává, ahol ezrek kaptak utolsó esélyt a menekülésre. Az alábbiakban a leggyakoribb kérdésekre adunk választ Lisszabon második világháborús szerepével kapcsolatban.
Portugália semleges maradt a második világháború alatt?
Igen, Portugália végig megőrizte semlegességét. Salazar ügyesen lavírozott a tengelyhatalmak és a szövetségesek között. Egyfelől régi szövetség fűzte az országot Nagy-Britanniához, másfelől kereskedelmi kapcsolatokat ápolt Németországgal is. Ez az egyensúly tette lehetővé, hogy Portugália elkerülje a közvetlen háborús részvételt, és Lisszabon megmeneküljön a pusztítástól.
Bombázták Lisszabont a háború alatt?
Nem. A legtöbb európai fővárossal ellentétben Lisszabon érintetlen maradt. Ez tette a várost biztonságossá menekültek, diplomaták és kereskedők számára. A szállodák, kávéházak és a kikötő működtek, miközben Európa nagy része romokban hevert.
Miért volt fontos Lisszabon a második világháborúban?
Lisszabon azon kevés európai kikötők egyike volt, ahonnan még el lehetett jutni Amerikába. Stratégiai fekvése révén menekültek, újságírók, diplomaták és kémek találkozópontjává vált. A város így kulcsfontosságú csomópont lett, egyszerre emberi sorsok és titkos információk átjárója.
Áthaladtak zsidó menekültek Lisszabonon?
Igen, több ezer zsidó menekült érkezett Lisszabonba, miután átkelt a Pireneusokon Spanyolországba. Innen hajók vitték őket az Egyesült Államokba, Brazíliába vagy Palesztinába. Lisszabon sokak számára az utolsó menedék volt. Az utcák és szállodák tele voltak kétségbeesett emberekkel, akik egy jegy reményében várakoztak.
Valóban lehetett hajóval szabadságba menekülni Lisszabonból?
Igen. Lisszabon kikötője az utolsó nyitott kapuk egyike volt Európából. A Serpa Pinto nevű hajó például rendszeresen indult New York, Brazília vagy Havanna felé. A jegyek drágák és nehezen elérhetők voltak, de sokak számára élet-halál kérdését jelentették. A városban a remény és a bizonytalanság kéz a kézben járt.
Tele volt Lisszabon kémekkel?
Igen. Lisszabont gyakran nevezték a „kémek városának”. Brit, amerikai, német és szovjet ügynökök dolgoztak a kávéházakban, szállodákban és éjszakai klubokban. Információt adtak-vettek, egymást figyelték, és igyekeztek befolyásolni a portugál politikát. A semlegesség tette lehetővé, hogy ellenségek egymás mellett működjenek nyílt konfliktus nélkül.
Inspirálta Lisszabon a kémregényeket és filmeket?
Igen. A lisszaboni hangulat – füstös kávéházak, kétségbeesett menekültek, Atlanti-óceánra készülő hajók, ballonkabátos férfiak – több írót is megihletett. Graham Greene, aki maga is a brit hírszerzésnél dolgozott, inspirációt merített innen. A várost gyakran hasonlítják Casablancához, egy másik legendás kikötővároshoz tele intrikákkal.
Segítette titokban Portugália a szövetségeseket?
Portugália hivatalosan semleges maradt, de döntő pillanatokban a szövetségesek oldalára hajlott. Példa erre a volfrám (wolfram), amely a fegyvergyártás szempontjából kulcsfontosságú ásvány volt. Bár eleinte Németország és Nagy-Britannia felé is szállítottak, idővel inkább a szövetségeseket támogatták. 1943-ban Portugália engedélyezte, hogy a britek és amerikaiak katonai bázisokat használjanak az Azori-szigeteken, ami kulcsszerepet játszott az Atlanti-óceán ellenőrzésében.
Normális volt az élet Lisszabonban a háború alatt?
Bizonyos értelemben igen. A mindennapi élet folyt: közlekedtek a villamosok, nyitva voltak a fado-házak, és tele voltak a kávézók. Ugyanakkor a város tele volt menekültekkel, élelmiszerjegyekkel és állandó bizonytalansággal. Lisszabon egyszerre volt biztonságos menedék és feszült, intrikákkal teli központ.
Megfordultak híres emberek Lisszabonban?
Igen, több híres személy is áthaladt a városon. A windsori herceg és hercegné például Portugálián keresztül menekült. A festő Marc Chagall is a menekültek között volt, mielőtt az Egyesült Államokba utazott. Politikusok, arisztokraták, értelmiségiek és művészek találkoztak itt, így Lisszabon a kultúra és a történelem kereszteződésévé vált Európa legsötétebb éveiben.
Aristides de Sousa Mendes – A portugál hős
Aristides de Sousa Mendes portugál konzul volt Bordeaux-ban 1940-ben. Salazar szigorú utasítása ellenére több ezer vízumot adott ki zsidó családoknak és más menekülteknek, lehetővé téve számukra, hogy Portugálián keresztül eljussanak a biztonságba. Sokan közülük Lisszabonon keresztül folytatták útjukat. Bár a rezsim megbüntette őt, ma Portugália hőseként tisztelik, és a jeruzsálemi Yad Vashem a Világ Igazai között tartja számon.
Összehasonlítható-e Sousa Mendes Raoul Wallenberggel vagy Oskar Schindlerrel?
Felmerül a kérdés: összehasonlítható-e Aristides de Sousa Mendes Raoul Wallenberggel Budapesten vagy Oskar Schindlerrel Krakkóban? Sok szempontból igen. Ahogyan Wallenberg védlevelekkel és biztonságos házakkal igyekezett megóvni a budapesti zsidókat, vagy Schindler gyárain keresztül védte dolgozóit a deportálástól, úgy Sousa Mendes is a saját eszközeivel – diplomáciai vízumok kiadásával – mentett meg embereket. Mindhárman eltérő környezetben tevékenykedtek: Wallenberg a megszállt Magyarországon, Schindler közvetlenül a náci gépezet szívében, Sousa Mendes pedig egy semleges, de autoriter Portugáliában. Közös bennük a lelkiismeret és a bátorság: inkább követték az emberiesség hangját, mint a parancsot. Bár a körülmények és a módszerek különböznek, mindhárman példái annak, hogy az egyén döntése hogyan tudott szembeszállni a gonosszal és életeket menteni.
Öt könyv, amely segít jobban megérteni Portugáliát és Lisszabont a második világháború idején
1. Neill Lochery: Lisbon: War in the Shadows of the City of Light, 1939-1945 – Talán a legátfogóbb történeti munka a témában. Részletesen bemutatja, hogyan vált Lisszabon a menekültek, kémek és diplomaták központjává, miközben Portugália egyensúlyozott a semlegesség és a nemzetközi nyomás között.
2. Ronald Weber: The Lisbon Route – Entry and Escape in Nazi Europe – Ez a könyv kifejezetten a menekülési útvonalakat vizsgálja, amelyek Lisszabonon keresztül vezettek. Megmutatja, milyen szerepet játszott a város a náci üldözés elől menekülők számára.
3. Anne Sebba: Les Parisiennes (részek Lisszabonról) – Bár főként Párizsról szól, a könyv érinti Lisszabont is mint a francia nők és menekülők számára kulcsfontosságú tranzitpontot. Szélesebb kontextusban mutatja be, hogyan illeszkedett Lisszabon a háborús Európa hálózatába.
4. David Lodge: Author, Author! (irodalmi szálak Lisszabonban) – Regény, amelyben az irodalom, a történelem és a menekültek tapasztalata keveredik. Bár fikció, érzékletes képet ad a város hangulatáról a háború éveiben.
5. David Leite: The New Portuguese Table (gasztronómiai emlékekkel) – Ez a könyv nem kifejezetten háborús történeti munka, de a portugál gasztronómián keresztül mutatja be, hogyan éltek az emberek a mindennapokban – még a háborús évek alatt is. Kiegészíti a történeti és fikciós műveket a kulturális élet szemszögéből.
Ezek a könyvek – a szigorúan történeti elemzésektől a regényeken át a kulturális megközelítésekig – segítenek teljesebb képet kapni arról, milyen volt az élet Portugáliában és Lisszabonban a második világháború évei alatt.
Következtetés
Lisszabon a második világháború idején paradoxon volt: békében élő város egy háborúba süllyedt kontinens közepén. Menedék a menekülteknek, játszótér a kémeknek, és Salazar diplomáciai egyensúlyozásának színtere. A város sosem pusztult el, mégis kulcsszerepet játszott a háború titkos történeteiben. Lisszabon nem csupán napsütés és építészet, hanem a remény, a bátorság és a túlélés központja volt a modern történelem egyik legsötétebb korszakában.
